KIK VAGYUNK MI?

csapatunk

A SZIA Színház alkotó csapata művész-pedagógusok és kreatív szakemberek összefogásából jött létre.
Pintér Szilvia

színház-drámapedagógus,
a Nemzeti Színház ifjúsági programfelelőse

Szilvi színház- drámapedagógus, a Nemzeti Színház ifjúsági programfelelőse. Ő rendezi a SZIA Színház társulata számára írt színdarabokat, és egyben ő a társulatba válogatott fiatalok színjátszás tanára, drámapedagógiai felkészítője is.

Ő látja el a teljes program koordinátori feladatait is: kapcsolatot tart a támogató szervezetekkel, intézményekkel, együttműködő partnereinkkel.

Balogh Eszter

író, dramaturg,
dalszövegíró

A SZIA Színház csapatában Eszter íróként, dramaturgként, dalszövegíróként vesz részt a munkában.

A táborokban sokszor tart kreatív írás órákat is a fiataloknak, és persze a drámafoglalkozások során is igyekszik minél jobban megismerni a résztvevőket, hogy aztán az adott évad szereplőinek személyiségéből kiindulva formálja meg a készülő darab történetét és a darabban elhangzó dalok szövegeit.

Orosz Mihály

zeneszerző,
zenei producer

Misi a darabjaink zeneszerzője és zenei producere, de emellett Eszterrel közösen formálják a készülő darab történetét is. A SZIA Színházban szereplő fiatalok hangi adottságaira, képességeire formálva írja meg a betétdalokat, és persze ő írja a színdarab teljes kísérőzenéjét is.

Felkészíti a fiatalokat az énekes feladatokra, és irányítja a stúdiófelvételek elkészülését, végül pedig az utómunkákat koordinálja, hogy a végeredmény a lehető legjobb legyen.

Borosán Eszter

tánc-drámapedagógus

Eszti tánc- és drámapedagógus, a színdarabjaink koreográfusa. Táncpedagógusként a színpadi jelenléttel szorosan összefüggő testtudat fejlesztésében, az érintés, a mozdulatokban rejlő kifejező erő terén végez nélkülözhetetlen fejlesztő munkát a társulat tagjaival.

Biksi Gábor

zenei producer,
GAINLAB STUDIOS

„Biksi” zenei producerként is dolgozik, és a budapesti GainLab Studióban az ő vezetésével készülnek a prózai jelenetek és a dalok stúdiófelvételeiŐ felel az utómunkák – mixing, mastering – elkészítéséért is.

Makkay Imre
és Pintér Máté

Justnoises

A SZIA Színház első évadában hangjáték formájában elkészülő Vigyázz hova lépsz! zörejezése és a sound design munkálatok felelőse Imó és Máté. Nekik köszönhetően válik igazán „képszerűvé” az is, amit nem látunk: a léptek zaja, a ruhasusogás, a szélfúvás és az összes többi zörej egytől-egyig a képzeletünket segítő elemek a darabban.

Schaffhauser Sámuel és Sümegi Borsa Benedek

NEUE HÜTTE

Samu és Beni testvérek, és néhány éve indították innovatív ügynökségüket Neue Hütte néven. Nekik köszönhetjük a SZIA Színház egyedi arculatát. A logónkat, a színeinket, a jellegzetes betűtípusokat és az összes többi grafikus elemet is Samu és Beni tervezte, illetve találta ki a számunkra.

Dienes Ádám

webfejlesztő

Ádám szerkeszti a weboldalunkat, és hozzá fordulhatunk segítségért, ha valami informatikai nehézségbe ütközünk. Samuval és Benivel remekül tudnak együtt dolgozni, ennek köszönhetjük, hogy a honlapunk egyszerre szép, praktikus és naprakész is.

Hőgyes Csenge

FOTÓ, VIDEÓ

Cseni a SZIA Színház „krónikása”: az első SZIA Színház táborozástól kezdve végigkísérte az eseményeket, kamerájával megörökítve a legmeghatározóbb pillanatainkat. Neki köszönhetjük a weboldalon látható fotók legtöbbjét, és a SZIA Színház facebook-oldalán található rövid videó-beszámolókat is.

Kikhez szólunk?

Olyan hátrányos helyzetű, vagy gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat keresünk, akik szabadidejüket minőségi módon, önfejlesztéssel szeretnék eltölteni, miközben egy remek csapat tagjaként egy összművészeti produkció létrehozói lesznek.